Az építkezés eleje nagyon érdekes volt, tényleg szinte egyik napról a másikra jött az elhatározás. Azt sem mondanám, hogy itt volt az ideje, jött a gondolat, szerenécsre a feltételek adottak voltak, úgyhogy belevágtam. A tervezési fázis kezdeti lendülete hamar abbamaradt, nem igazán történtek érdekes dolgok. Ha visszaolvasol, a régebbi bejegyzésekben azért a magam laikus módján próbáltam boncolgatni a különböző kérdésköröket és leírni, hogy mit, miért, hogyan.. Aztán most itt vagyok, állnak a falak, amiről szerintem sokan nem is tudtatok (kivéve ha követitek a Facebook oldalamat ;) ). Kérdeztétek, hogy hogyan élem meg az építkezést... hát így:

A legfurcsább dolog, hogy semmilyen "érzemi" kötődést nem éreztem eddig az építkezésen. A telekbe sem szerelmesedtem bele, bár tényleg szép helyen van. Közel a Mosoni-Duna, magas fasorokkal körbevett terület, csendes, nyugodt környék, de őszintén.. ha máshol lenne, akkor is tök jó lenne minden. Hogy mégis miért itt? Mert jó áron volt, jó fekvéssel. Jó oké, a nővéremék nagyjából 5 percre laknak, ez az elvitathatatlan érzelmi értéke mindenképpen meg van a teleknek. 

Az alaprajzzal sem szoktam álmodni, szép letisztult, de semmi "gyerekkorom óta akartam 2 ilyen párhuzamos falat" ( ámen hogy tényleg legyen 2 párhuzamos rész :D ). A tervezés első fázisában azért lelkesedtem, de a végleges koncepció is hamar kialakult miután elhagytuk a garázst

Olyan volt eddig az építkezés, mintha a munkám része lenne, racionális döntéseket hoztam. Adott egy projekt, amit végig kell vinni. Problémákat kell megoldani, ismeretlen helyezeteket kell kezeni, emberekkel kell egyeztetni és szervezni kell, "oszt jónapot". Furcsa is volt, mindenki rémtörténeteket mesélt, de ebből semmit sem tapsztaltam. Adott feladatra adott ember, adott időben, adott eszközökkel. Ok, szerencse is kell hozzá, hogy jó embert szakit.

Aztán jött az áttörés: Magam is meglepődtem, hogy a falazás végeztével amikor először beléptem a "házba" elmosolyodtam és furcsa romantika fogott el. Ekkor éreztem először, hogy baszki', ez nem egy feladat, hanem jó eséllyel az a hely, ahol családot fogok alapítani. Tényleg beütött a nagy szélesvásznú érzés, hirtelen elkezdtem látni a túltolt teraszon a pancsolómedencét, a füvesített kertet. A háznál jobban már csak a kialakuló közösségnek tudok örülni. Mindenki kedves, mosolygós, eddig senki sem jött oda hozzá, hogy "há' te vagy az a gyökér blogíró", szóval jó csapatnak nézünk ki. (majd megtudják, hogy mangalicákat fogok hátul tartani, de az még a jövő zenéje). Jó, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nagy meleg volt és ittam egy sört, de valahogyan elkezdett összeállni a kép. Tényleg hirtelen nagy boldogság fogott el, aztán mondtam egy halk krvnnyát' és mentem vissza talicskázni. 

A meleg, a sör és a gyors kiszáradás sem vette el a kedvem, rendíthetetlenül lapátoltam és talicskáztam azt a földet, amit egy bobcat-es úgy 10 perc munkával megcsinált volna, de jó érezni, hogy tényleg picit megszivatom magam a munkával. Hülyén hangzik, de jó volt szenvedni, mert eddig minden nagyon flottul megy. Talán csak egyszer voltam a plafonon, de az is 10 percig tartott és 2 telefonnal elrendeztem. Szóval sima ügy az egész :)

Most vettem észre, hogy a blog mottója az "Egy építkezésen valaki mindig az őrület felé tart".. Nálam max a szakik vannak a plafonon, mert hülyeségeket beszélek, de eddig nem panaszkodtak. Továbbra is azt mondom, hogy aki megteheti az építkezzen, nem kell félni tőle. Egy kis odafigyelés, egy kis "építkezekyolo", meg pár ügyes szaki és sima ügy lesz az egész :)

ui: hamarosan összefoglalom az építkezésen történt érdemi változásokat is, de nehéz belőlük tartalmat írni. Vót' betonozás, vót' szigetelés, vót' falazás meg egy kis méricskélés és ennyi... ok, azért volt egy mini drága is. coming soon' ;)

Eddig is kövess Facebookon >> ITT << , addig is #építkezekyolo