... mert laikusként építkezni vicces

Első építkező, aki az őrület felé tart

Redőny, ami kimaradt

2019. december 09. - Első Építkező

vakolhato_alu_redony_motoros_tav_bp13ker_02.jpg

Van pár dolog, amit megbántam az építkezés során, ilyen a nappaliból kimaradt redőny. Nem jártam kellőképpen utána, kimentem a Construmára, aztán el is ment a kedvem az egésztől. Pedig most milyen jó lenne, ha lenne…

Most építkezel? Ne ess abba a hibába, amibe én! Elhiszem, para meghallani, hogy mi mennyibe kerül, de mire a végére érsz az egésznek, pár százezer forint nem fog fájni. Mit csesztem el? Két nyílászárót a nappaliban.

Két nagy üvegfelületünk van, az egyik egy 3 méteres (3*100) üvegportál, a másik egy 2,8 méteres, 1 fix, egy ajtó és egy hozzá nyitható részből áll. A 3 méteres részhez első körben zsaluziát szerettem volna rakni, de brutális árakat kaptam, úgyhogy elvetettem, az ajtós részez pedig eleve nem akartam, mondván függöny, fedett terasz, ilyenek… Hát mindkét helyre kellett volna.

Általános aranyszabály, ha építkezel:

Ne akkor kezdd el az infók begyűjtését, amikor már tervezitek a házat. NE! Ha megvan az elhatározás kezdj el utánajárni mindennek. Nekem is így kellett volna tennem a redőnyökkel. Szintén egy korábbi budapesti „sztendááp” alkalmával találkoztam Sárközi Jánossal a Csancsa árnyékolástechnika tulajdonosával, neki panaszkodtam, hogy bzeg, kellett volna még 2 nagy redőny.

Na de miért döntöttem úgy, hogy mégsem kell?

  • Mert hülye voltam.

Sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha lenne redőny, nem kellene szívni a függönnyel, amit a macska amúgy már szétkrt.

Nem számoltam azzal, hogy nyáron baromi meleg tud lenni ott, ahová süt a nap. Ja, a 3 réteg meg minden csoda gátolja meg a napfény bejutását. Hűha mi?

Biztonság… Ja, ha lenne redőny lehet nyugodtabb lennék, bár van riasztórendszer. eh?

Igazából János tök kezelhető árat mondott, ráadásul motoros redőnyre. Mint kiderült, lehet műanyag is (mondjuk nálam nem játszik, mert antracit színben a műanyag redőnyt extragyorsan megeszi a nap). A motoros redőny azért menő lenne.

Alapvetően két típusú motoros redőnymozgatás / kialakítás létezik.

  • A hagyományos „kétgombos” változat. Felfele gomb felfele, lefele gomb lefele mozgatja a redőnyt, illetve meg is tudod állítani bármelyik gomb újranyomásával. Semmi varázslat, semmi extra.
  • A másik típus a programozható kapcsolós kialakítás, ami ahogyan a neve is mutatja programozható. Ez az igazi truvájság, ha most állnék neki építkezni, tuti ebbe az irányba mennék! Beállítható időpont (reggel azért menő lenne úgy kelni, hogy a fehérbálnát süti a nap), de hőmérséklet is, illetve persze ezek kominációja. Napközben magától lemegy a redőny, ha éppen a benapozás miatt ezer fok van a szobában, jól hangzik, ugye? Ok, legyinthetsz, de ha nem vagy otthon? Naugye?! Komplexebb épületautomatikával tök jó szabályokat lehet létrehozni. Kell? KELL!

Ami még a motor redőnyök mellett szól azontúl, hogy kényelmesebb (gyerekeknek és idősebbeknek is jobb) és akár energiatakarékosabb is, az az (szerintem), hogy az ablaktokot nem kell megfúrni (ok, meg azért elég menő is, főleg, ha a szomszédnak sima redőnye van). A villanyász vagy simán bemarja a kábelcsatornát a falba, vagy ha utólag raksz fel redőnyt, akkor a falon kívül is futhat a kábelezése. Bármennyire is fszán van megoldva a „madzagos” redőnyöd, minimálisan biztosan fog szelelni a toknál. Én például nagy szélben szoktam hallani az egyiknél fütyülő hangot.

 Kétszeri nekifutásra írom a bejegyzést, egyre jobban cseszi a csőrömet ez a 3 méteres ablak. János azt mondta, hogy utólag is fel lehetne rakni a redőnyt, még el is férne és dizájnosan meg is lehetne oldani. Meglátjuk meglátjuk :)

 

A képek nem nálam készültek... sajnos :)

Köszi a Jánosnak a segítséget, a fejleményekről még írok!

Ha naprakész szenvedést és sírást szeretnél látni, kövess Facebook-on is! :)

 

>> ELSŐÉPÍTKEZŐ FACEBOOK <<

A bejegyzés trackback címe:

https://elsoepitkezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3215344508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása