... mert laikusként építkezni vicces

Házterv - Első elképzeléstől a valóságig

... avagy tényleg az első házat az ellenségnek?

2017. április 19. - Első Építkező

ber.jpg

Hosszú idő telt el a legutolsó bejegyzés óta, amiben éppen az első körös tervekről írtam. A terv (vagyis ahogyan utólag kiderült én..) rengeteg kritikát kapott, úgyhogy volt miből építkezni ( hahh ;) ), de megfogadtam, hogy csak a véglegesítés előtt fogok újra jelentkezni. A sok kritika nem fájt, inkább kilökte a talajt a lábam alól, rá kellett jönnöm, hogy ahány ember annyi szokás, nopláne' ha építkezésről van szó. Szerencsére a tervező nagyon türelmes volt ( ok, én is türelmes voltam a csúszásokkal), amit kértem azt lerajzolta, de mindig hozzátett pár kommentet... de lássuk kronológiai sorrendben az eseményeket!

 1. Az ominózus garázsos

haz_1.jpg

Gyorsan kiderült, hogy "ahány ember annyi szokás", a terv kapott hideget-meleget, de több volt a kritika mint a "de szívesen beköltöznék". Sőt, sokan a tervezőt is kritizálták, hogy hogyan rajzolhatott ilyet... Történt mindez azután, hogy szép lassan kezdett megtetszeni a terv. Naná, hogy tetszett, már csak az önigazolás miatt is. Gyakorlatilag amit lerajzolt a tervező azt kértem, se többet, se kevesebbet. Aztán jöttek a fórumbejegyzések, az ismerősök és a közelebbi szakik.... végül mégsem tetszett annyira a dolog.

Garázs: Itt írta valaki ( utólag is még egyszer köszi), hogy azon kell elgondolkodni, hogy a garázsban 1 autóra több négyzetméter jut, mint a gyerekeknek a gyerekszobában. Oké, túlzás volt, de valóban, egy 36 nm-es garázs egy 140 nm-es háznál enyhe túlzás, legalábbis nekem így utólag már annak tűnik, de ha a költségeket nézzük, akkor mindenképpen.

Nappali: Már első ránézésre is picit sötétnek tűnt, de a szoba hátsó részébe totál el tudtam képzelni a mozisarkot, ezen annyira nem paráztam, annál inkább a

Teraszon: Ez volt a terv egyetlen pontja, ami nem az általam leírtak alapján született meg. Nekem a terasz a hátsó kertre néz ideális esetben úgy, hogy a nappali oda nyílik. ( ezen aztán engednem kellett, vagy mégsem?  spoiler ;) ).

Végül a tervet elvetettem, így utólag persze okos az ember, de tényleg több sebből vérzett az elképzelésem. ÉS ITT ÚJRA KIEMELNÉM, sokan kritizálták a tervezőt, hogy hogyan rajzolhatott ilyet, DE látni fogjátok, hogy hogyan "tanított és nevelt" meg a szaki a tervezés során.

2. 2 lépést előre, 1-et hátra

haz_2.jpg

haz_3.jpg

A következő körnél már egyértelműen tudtam, hogy oké, a 2 garázs gáz, plusz nincsen tároló, úgyhogy változtassunk rajta... ja és a nappali. Túl nagy, legyen kisebb, úgyhogy meghúztuk jó 6 négyzetméterrel.

Tárolás: Ebben a fázisban 2 tervet kaptam, egy szimpla garázsosat és egy garázs nélkülit. Mivel szerettem volna még tárolót, ezért behoztunk egy gardróbot, illetve egy kintről megközelíthető zárt tárolót. Ezt alapjaiban nem értettem, mondjuk elhangzott a számból, hogy a motoromnak szeretnék biztos helyet, na de a házburkon belül. 

Szobák: Okulva a régi időkből és a nővérem "vegyél már le hangot hülyegyerek" kedveskedéseiből a gyerekszobákat nem szerettem volna egymás mellé rakni. Jobb a béke és nyugalom, ráadásul nagyon nem tetszett, hogy a terasz ilyen hosszan el van barikádozva a hátsókerttől. 

Garázs helyett beálló: Tisztán látszott, hogy nem szeretné a pénztárcám vállalni a házon belüli garázst, ezért engedtem és rábólintottam a pergolás beállóra. Na de hol legyen? A tárolós változatnál a szülői (utcafronton lévő) szoba elé gondoltam, de picit szívtem a fogam. Nem tűnt túl élhető megoldásnak annak ellenére, hogy ott tényleg csak lefekvéskor lennénk.

 3. Már majdnem ott vagyunk!

haz_4.jpg

Mivel a tervező elég sokat késett és nem szerettem volna megint végeláthatatlan egyeztetünk aztán 3 hét múlva kapok valamit, ami nem biztos hogy tetszik... hát letöltöttem a Sweet Home 3D-t és átalakítottam a korábbi garázs nélküli tervet. Inkább nem is mutatom meg nektek, voltak benne cifra elképzelések (főfalban beugrás egy beépített szekrénynek, aránytalanságok, stb...), de ebből a tervező kihozta a maximumot!

Nagyon nem is részletezem a dolgokat, nézzétek meg az első tervet és ezt. Ég és föld, és a visszajelzésekből is úgy gondolom, hogy jó dolgot hoztunk össze.

Konyha: Egyetlen egy korrigálás történt ezen a terven, picit eltoltuk a konyhai dupla ablakot, illetve a pult mellé behoztuk az oldalsó ablakot. Így fért / fér el a sütőtorony, hűtő, szagelszívó. Ja és a kamra ajtó kifelé nyílik, az ablaka pedig oldara néz.

Terasz: Végül csak összehoztam, hogy a hátsó kertre is nézzen terasz. :) Eredeti elképzelésem szerint a hátsó szobán nem ajtó lett volna, de a tervező meggyőzött, hogy az legyen. Így egy "privát" teraszt kaptam, ami már csak azért is jó, mert ameddig nem jön a második gyerkőc, addig a "dolgozószobából" ki tudok menni a friss levegőre kávézni. :)  Még a teraszhoz tartozik, hogy a "dolgozó - gyerekszoba" fedett teraszra néző ablakát megszüntettük, nem tűnt túl praktikusnak.

4. Dobpergés, válveregetés - véglegesnek tűnő terv

gyorzamoly-mikovich_e1.jpg

Kommentek nélkül, mit szóltok hozzá? Érdemes megnézni, hogy az igények honnan hová jutottak.

Végleges netto négyzetméter ~125nm

(Bejegyzés az elvárásokról, amikor még nem kezdődött meg a tervezés: Wááá, építkezek )

Mit szóltok a tervhez? Meg tudnátok vele békülni? ;)

Hamarosan jelentkezem a további részletekkel, addig szedjetek szét! ;)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsoepitkezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4312368449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szkszaby 2017.04.19. 22:40:33

Szia,

Csak pár észrevétel:
Szobák ablakai nagyon kicsik, az erkélyajtósra mindenképp raknék ablakot is.
A többinél a 75 szélesek helyett én valami olyasmit raknék, hogy kb. 2m széles és kb. 90cm-es rész nyitható a többi meg fix.
A fürdőbe is raknék a 90x60as mellé egyfixet is.

Nekem a bejárati gardrób a nappali melletti közlekedő és a nappali mélysége nem áll össze.
Én lehet keskenyebbre venném a házat valahogy és kicsit hosszabbra.

Macskond 2017.04.20. 17:21:35

A nappali végébe minek kell egy fallal folyosót csinálni ami majd jó sötét lesz ?
Én nem mondtam volna le a garázsról. Ha van kerted,akkor az 1 autónál nagyobb garázs azért is kell hogy a kerti bizbaszokat tudd tárolni. (fűnyíró, és pár olyan cucc amit azért inkább biztosan elzárnál, nem egy kerti sufniban) Biztosan lesz több biciklid, motorod is van. Azoknak hol lesz hely? A pergola alatt? Aligha.
A kamra nem tom hogy hiányzott a konyha mellől, a 3. tervben jó szerintem. WC-t nem tennék a konyhából nyílóan. És még egy elhanyagolt gépészeti kérdés, hova rakod a kazánt? A fürdő és a konyha nagyon messze van, ahova mindkettőbe meleg víz kell. Raksz villanybojlert a konyhába?

HPEx20i16v 2017.04.20. 20:02:00

Én sosem szeretem, ha belépek egy házba és egy fal fogad, nem látok át egy házon. Kicsi épületnél is szellős lesz tőle az egész. Ahogy írták is, kicsik a szobák ablakai, főleg a terasz által körül öleltnél...nálunk a mosókonyhán van így, ott érzem, pedig az csak 2x2-es helység. A "vendég" WC két 10-es fallal az étkező-konyha párossal szomszédos...én vendégként feszengve használnám. Az, hogy eléggé töredezett az alapraj pedig inkább szubjektív.

Első Építkező 2017.04.21. 16:44:26

Köszi az észrevételeket, röviden, hogy mi-miért. :)

- a szobaablakok félig kompremisszum miatt (berendezhetőség), másrészt "szerintem elég világos lesz" miatt akkorák, amekkorák. Szerintem nem lesz gond velük, pláne délután nem.
- a kerti tárolóra már kinézünk egy megoldást, szépen elfér 4 bicaj, motor, néhány kerti szerszám stb... Ami olyan pakolható dolog, amit nem kell a lakásban tartani ( szánkó, műfenyő, dobozok, akármi) felkerülnek a padlásra. Szép nagy lesz a két félnyeregtetővel. :)
- én nem látom közelinek a vendégwc-t a konyhához. Azért lett egy kis közlekedő, hogy ne kelljen a nappalin mindig átjárni, ez tűnt és tűnik a legpraktikusabbanak. A gardróbnál a szezonális levetős cuccok lesznek és nem mellékesen a körosztó (és router, nas, stb...)
- a gépészeti részt megint nem érzem problémának, lesz keringetőszivattyú, ami miatt a melegvíz nem lesz gond a konyhában (amúgy 300literes hmv tartály van betervezve a háztartásiba, illetve hőszivattyú. Ezeknek már van gépészeti kiviteli terve is).
- Itt jönnek az ízlés kérdések. Én kimondottan nem szeretem, ha valaki belép és belát az intim zónámba, plusz a fal azért is került oda, hogy az ajtónyitogatással ne legyen állandóan hideg levegővel bombázva a nappali.
- A vendégwc (és visszakanyarodva a tűl közel van a konyházhoz félig mégiscsak oké- igaz), kényszerűség miatt van, de aki feszeng annak zöld utat adok a fürdőbe. :)

és úgy amblokk a fényekre-világosságra. Ez az egyik legvitatottabb kérdés, mindig kapok pro és kontra érveket. Én úgy gondolom, hogy ennyi és ekkora méretű ablak elég lesz (szellőztetés egyébként gépesítéssel is meg lesz oldva). A világosság vs. "hőháztartás" inkább érdekesebb kérdés. Egy ledes világítás kevesebbet fogyaszt, mint egy klíma ( és plusz fel tudom kapcsolni a közlekedőn a lámpát ha arra megyek, de 6-7 óra körül már úgyis világít az ember ).

Köszi az eddigieket! :)

mhmarti 2017.04.21. 19:46:09

Szia!

Az a változat sokkal jobban tetszik, bár nekem is lenne pár észrevételem :)

Az ablakokkal kapcsolatban: ha a bútorozás figyelembe véve kicsi az ablak, akkor miért van kettő kicsi? Miért nem 1 nagyobb pl. szobákban, konyha. Nézd meg mennyibe kerül az ablak, ha 2 db 75X150 veszel, vagy 1 db 150X150-t. Nem tudom, hogy ilyenkor elég-e 1 db áthidaló az ablak fölé, ha igen, akkor biztos nagyobb kell, mint ha 1 ablakod van bent. Ha pedig ablakonként kell, akkor bizony ez mind plusz pénz. Sok kicsi sokra megy ;). Én a teraszos szobába is tettem volna ablakot, az egy ajtó nem ad annyi fényt, főleg délelőtt 10 után.
Szerintem a nappali nem lesz sötét, mivel nagyok azok az ablakok, a leválasztó fal is praktikus, mivel elszeparálja a magánszférát.
Viszont ami fura, az az előtérből nyíló gardrób rész. A közlekedő része helyet foglal, nem tudod praktikusan kihasználni. Ha ott fal lenne, lehetne bútorozni, akár az étkező oldalról is (mondjuk keskenyebb 40-45cm bútorral), vagy a konyhát másképp rendezni. Az előtér részről is jobban bútorozható és a WC sem lenne már a "konyhában":) Tény, hogy akkor a nappalin mész keresztül, de ez nem akkora távolság, viszont a közlekedő sok értékes helyet foglal.

Garázs: Nekem hiányozna. Egy pergola nem fogja óvni az autódat. Sajnos az enyémet tavaly nyáron egy oltári jégvihar elverte, jó lett volna a garázs. Azt mondjuk idővel tudsz építeni, ha mégis kellene. Ez megint olyan döntés, hogy milyen fontossági szempontokat nézünk.

Első Építkező 2017.04.21. 20:47:58

@mhmarti: A dupla ablakok miértje itt látszik igazán: elsoepitkezo.blog.hu/2017/04/21/3d_homlokzat_mutasd_magad_babam

A pergola idővel azért be fog épülni, fentről lesz plexi festés, oldalról pedig rács és felfuttatott növény. A garázs tényleg nagyon jó lenne, de inkább az élettér javára ment a kompromisszum.

ba7 2017.04.25. 21:40:01

Hőtechnikailag a sarkokon a pillérek (terasznál) lehet, hogy problémát fognak okozni. Ráadásul az egyiknél rögtön ablak van.
A hőszigetelés vastagsága nagyon vékony; a fedett teraszra nyíló ablakot szűkebbre venném, hogy meggondolhassátok magatokat.. (hasonló a helyzet a bejáratnál).
Egymás mellett kis ablakok helyett szerintem is célszerűbb lenne egy nagyobbat venni (olcsóbb, hőtechnikailag jobb, élményben is pazarabb).
A 13,33m2-es szobának 90-nél szélesebb ajtót/ablakot tennék. Felületre hiába nagy, szűk érzetet fog kelteni.
A szobák berendezése hiányzik, pedig fontos lenne. Főleg a nappali lehet problémás, tévé hova fog kerülni? Vele szembe kell ülő garnitúra.
Délről célszerű lenne több fényt beengedni.
Hőszivattyú stb hova kerül?
Nem tudom, mi az elképzelés, de célszerű helyiségenkénti szabályozásban gondolkodni (vagy lehetőségét megteremteni).
A kamra polcrendszerét már most ki kellene találni, mert könnyen kiderülhet, hogy kicsit másképpen sokkal jobban lenne hasznosítható - ablak miért kell rá (pláne ekkora)?
Kültéri teraszra térkövet tegyetek, sokkal jobban jártok, nem fagy fel (terv szinten kell tudni, hogy legyen hozzá elég magasság/mélység), szerintem jobban is néz ki, kevésbé csúszik, ...
Csomópontokat meg kell terveztetni, ne legyen hőhíd (kőművesre nem szabad rábízni, mert azt fogja választani, ami számára a legegyszerűbb).
Tudom, hogy pénz, de a teraszt megfontolnám megnövelni a másik szoba előtti részig, és akkor ott is lenne terasz összeköttetés (egyenlőbbek a szobák...) - ennek a költségét szerintem fedezi, ha több helyen egy nagyobb ablak van két kisebb helyett.

Nekem az elrendezés alapvetően tetszik.

Garázsos változat: garázsnak akkor van értelme, ha körbe elfér megfelelő méretű szekrény. Nem sokkal nagyobb/drágább, ellenben kihasználhatóság 2x-es (és jobb eséllyel nem az a vége, hogy autó már nem áll be a garázsba). Rakodóhelyből sosincs elég.

Szabina Som 2017.04.26. 08:27:13

Zárt konyhád legyen, ha nem csak melegítésre használnád a konyhát. Ha vendégek jönnek mondjuk szülinapozni,csak becsukod az ajtót és nem látszik a konyhai felfordulás.
Mi a folyosóra is tettünk ajtót, jó szolgálatot tesz ha alszik a kicsi gyerek :-)

Beer Monster 2017.04.27. 18:51:48

@Első Építkező: Legvitatottabb kérdés, nem csodálkozom.

Miért nem beszélsz egy világítástechnikus tervezővel?

Axioma 2017.04.28. 12:57:03

Feny. Me'g mindig, es le is irom me'g egyszer. Azt nem ertem, hogy a kulso megjelenes miert is erv a jo megvilagitas ellen! Figyu, lehet ugyan utolag is teglafalba ablakot vagni, de macerasabb, mintha most raszansz annyit, hogy legalabb az athidalo legyen meg, sot en ablaknak hagynam elso korben es utolag a nyilasba falaztatnek bele, igy az kesobb konnyen visszacsinalhato ablakka, kevesebb rongalassal. Nekunk ablak nem, de ajtonyilas van ilyen (plane hogy fofalban van).
A wc nem ertem, hogy ment at a tervezon, mert tudtommal ket csukhato ajto kell a wc es a konyha koze, a gardrobnal meg nincs. Sztem oda kene az egyik oldalra ajto. Semmi mas valtozas, sztem jo az elrendezes igy.
Konyha-etkezo levalasztasara (csak egy [mondjuk dupla] ajtonyi atmenet) me'g egy szavazat, fura hogy a szobakrol ablakot hagysz le a berendezhetoseg miatt, a nappali meg a sotet sarkot kiveve csupa nyilaszaro es atjarohaz az nem zavar. A teraszkapcsolatos szoba dupla teraszkapcsolatat se ertem, foleg eszakra... en tennek inkabb nyugatra az ajto melle egy ablakot is.
Kamraajtot a kamra falan elcsusztatnak kozepre es kifele nyitnam. Amig atkozlekedsz a kamraba, az a hely nem hianyzik a konyhabol, ellenben sokkal jobban hasznalhato a kamra korben.
Kadas/zuhanyzos/szepitkezos (sztem dupla mosdo, ha mar elfer, annak a szekrenye is nagy aldas) furdobe nem annyira illik a wc, foleg ennyire levalasztas nelkul. En akkor mar a hth-ba tennem...
Az eszaki szobat rendezd be! Jonak tunik az a nagy gardrob, de igy kulso falra, sot konkretan a haz leghidegebb sarkaba kenyszerul az a'gy. En oda raknam inkabb a szekreny helyere az a'gyat (akar a franciaagy terbe fordulva is), es az ablaktalan oldalra a nagyszekrenyt.
Nappali teraszos oldalan a vegig uveg indokolatlannak latszik. Az ajtot kevesbe kozepre tennem, es mellette meg egy ablak, ha jobban ra akarsz latni (honnan, a konyhabol?) a teraszra/kertre. De igy az a nyugati sarok csak egy ep.ktg-temeto (majdnem lecsaphatnad 45 fokban, arra ablak, ajto meg mellette, a tobbi fal).

epitkezzel 2017.04.29. 10:37:55

Sajnos hagytátok magatokat rossz irányba elvinni a tervezésnél. Ezt még erősen gondoljátok át!
Kezdeném ott, hogy mi is hasonló cipőben járunk, de már az utunk vége felé, nyáron költözés. A házunk egészen hasonló stílus, ugyanígy két félnyeregtetö, szobák száma, 1-2 dupla ablak, 15ös szigetelés, hőszivattyú, szellőztető rendszer, fiatalos, modern, stb. 126nm. Amiben igazán különbözik, h nekünk ebben benne van 1 garázs is, viszont ezáltal kisebbek a szobák és a nappali alapterülete. (de majdnem mindegyik galériázott, nagy belmagasságú)
Az első ami nekem szembe ötlik, és amit mi megbántunk, azok a dupla ablakok. Igen, tudom, nagyon jól néz ki, terven is, élőben is, ez igaz, és az a frankó szimmetrikus a homlokzat is királyság! Csak éppen ez az egész hóbort és divat (amit mi is bekajáltunk) a kihasználhatóság és praktikum rovására megy, de a szomszéd legalább irígy, az biztos... Én nem akarlak lebeszélni róla csak, leírok némi tapasztalatot. Feltételezem, h ilyen szigetelés mellett már 3rétegű ablakaitok lesznek, mint nekünk. Azt tudd, h ez esetben minden oldaról levesz a perem/tok kb. -15cm-t. Vagyis a 60x150es illetve 75x150es ablak valós üveg felülete 30x120as ill. 45x120as, és most fogj a kezedbe egy 30cm-es vonalzót... és akkor még nem vettük figyelmbe a fény, relatíve vastag külső szigetelés által lecsökkentett, beesési szögét, amit megint duplán kell elszenvedned. A megint dupla redőny már csak hab a tortán, főleg ha motorosak...kizárod a természtes ingyen fényt és kiszorod a pénzt az ablakon, vagyis ezeken a lőréseken inkább. A többieket muszáj ismételni, hogy valóban sötét lesz a szobákban, főleg h a nagyságukhoz képest (16nm??) ennyire alultervezettek(!) a nyílászárók méretei.

A következö, h ekkora házban csak egyetlenegy fürdős/zuhanyzós helyiséget betervezni szinte már érthetetlen. Gondolom legalább 4fős családdal terveztek, ahol a fürdőben való tumultusok sokszor elő fognak fordulni, akár reggelente, akár ha ünnepségre megy a család stb. Egy plusz zuhanytálca, amit én pl. a háztartási helyiség valamelyik sarkába tennék, sok bosszúságtól fogja megkímélni családot, főleg ha a fiú-lány arány egyenlő.

Az utolsó gondolat lenne a legkritikusabb, még pedig az, hogy nincs berendezve a ház. Csak a nappali már egy óriási kérdőjel, és meglehetősen túlméretezett. Persze én kérek elnézést akkor, ha az étkezőasztal és terasz közé egy biliárd vagy pingpong asztal van betervezve, mert akkor nincs gond.
A szobák is kis (sötét) kérdőjelek, föleg, h az egyikbe, talán pont a dolgozó, egy íróasztalt sem tudnék betenni sehova, h normálisan természetes fényt kapjon...de ezeket nem részletezném. A lényeg, h a berendezhetőség is MOST dől el, és fontosabb, mint amennyi jelentőséget tulajdonítanak neki.

Összességében szívfájdalom, hogy a túl nagy szobák és hatalmas nappali miatt ki lett zárva a sima garázs is, amit sajnos nem lehet helyettesíteni kinti beállóval. Az 1 garázsos tervben több fantáziát és élhetőséget látok, mint ebben az állítólagos "véglegesben". Nem is értem az miért lett elvetve... Nem nyúlik hátra a terasz? Hát kanyarodjatok fel vele, egészen a 3. szoba sarkáig, h onnan is ki lehessen lépni rá, és még D-i fényt is kapna. Zavar h közel van a 2 gyerek szoba? Rakjatok be 15ös vagy 30as válaszfalakat, és még igy is elég nagyok lesznek a szobák. Legyetek kicsit rugalmasabbak, kreatívabbak! Nem kell rögtön áttervezni és lemondani dolgokról. Annál a tervnél még egy kicsi igazitás kellene itt-ott, gardrobnál is, és szuper lenne. A jelenlegi verziónál már rossz belegondolni abba is, hogy kint mosolyog a +35 és -15 fok, és mellette itt van ez a több mint 40millios ház, amihez még 1 garázs sincsen...

Mi kicsit elkapkodtuk a tervezést, ti ne tegyétek!

wrstjnethn 2017.05.15. 16:39:24

Néhány észrevétel, talán még nem késő:
- A nappali hátánál jó ötlet a folyosó fal, de könyörgöm, rakjatok bele üvegtéglát, különben nagyon (értsd: NAGGGGYON) sötét lesz. Gondolj bele, az a fal 3m hosszú! Nekem volt üvegtégla és nem bántam meg. Át nem lehet látni rajta ha olyat választasz, de szórt fény megy át. Ellenkező esetben job ha egy örökmécsest is betervezel a folyosóra.
- A nappali tényleg átjáróház és nehezen lehet majd berendezni. Régebbi lakásomban is ilyen volt, meg lehetett őrülni. Nagynak tűnik, de semmminek nincs hely.
- A nappali két ablak közötti sarka kritikus lesz hőszigetelés és hőhíd szempontjából, én azt ajánlom, hogy a kőműves munkát és az ablak beszerelést is tessék erősen figyelemmel követni! Ellenkező esetben a penész is veletek költözik.
- Milyen szélfogó az, aminek két ajtó nélküli nyílása is van?? A bejárati ajtótól a huzat egyenesen megy a konyhába és a nappaliba. A konyha felé azt az átjárót végképp nem értem.
- A WC nálam is kritikus kérdés, ha lesz saját házam, akkor 30 cm vastag, hangszigetelt falak és légmentesen záródó, hangszigetelt ajtó fogja körbevenni. Nem ragoznám tovább...
- Garázs legyen! Méret, meg elhelyezkedés, ilyenek másodlagos. De legyen! Ez nem kérdés.
- Ablakok kicsik. Nem érdekel a divat, benapozás, meg ilyenek. ezek nettó kicsik. Attól, hgoy az erkélyajtó mellett van még egy ablak is, nem feltétlenül megy a bútorozás kárára, mert ha szekrény nem is, de ágy vagy íróasztal lehet az ablak mellett. Ha túl sok a fény, akkor lehet a függönnyel, redőnnyel, reluxával, ablak elé ültetett fával, pergolával játszani, de ha sötét van, akkor vége a dalnak, szívás.
- Nem emlékszem padlófűtés lesz-e, de ha nem, akkor még a radiátorok is helyet fognak elvenni a szobákból, én bizto padlófűtést csinálnék. Nemrég hallottam infrafűtésről, de annak utána kellene néznem előbb.
- Bár úgy tűnik el van szeparálva, a konyha mégiscsak egy légtér a nappalival, előtérrel és a folyosóval. Sorkiemelővel rajzold körbe ezt a légteret, ez lesz kajaszagú már egy fél hagyma pirításakor is, hidd el, tudom miről beszélek. A szagelszívást felejtsd el, amiket a boltban veszel, azok páraelszívók. A szagelszíváshoz nézd meg egy étterem ipari berendezését, neked nem olyan lesz...
Hirtelen ennyi, persze ezek az én hülyeségeim, ízlések és pofonok ugye. Sok sikert az építkezéshez és az idegösszeomlás(ok) elkerüléséhez.

wrstjnethn 2017.05.15. 16:46:40

Na most olvastam a későbbi cikkeket, legalább az ablakméret változott.